Alázott a Barcelona: a sport diadala

A legek összecsapása, a csillagok háborúja, a földkerekség leginkább várt derbije, a „földönkívüliek" és a „galaktikusok" csatája: ilyen és hasonló jelzőkkel illette a nemzetközi sportsajtó a spanyol élvonalbeli bajnokság csúcsrangadóját, az „el classicót", azaz a Barcelona - Real Madridot. A hétfői mérkőzés ugyanakkor két egymástól eltérő filozófia összecsapása volt.

Magáról a találkozóról igazából keveset lehet beszélni és nincs az a megfogalmazás, amely kellőképpen kifejezné a két csapat teljesítménye közötti különbséget. Talán elég annyit elmondani, hogy, míg a Real Madrid di Maria révén egyszer találta el a kaput és Valdesnek még Ronaldo két, végül a kapu mellett kikötött szabadrúgása miatt kellett izgulnia, addig a Barcelona csak gólból ötöt (Xavi, Pedro, Villa kétszer és Jeffren voltak eredményesek) rúgott. Ezzel együtt is Casillas volt a madridiak legjobbja, aki egy-két védéssel hozzájárult, hogy a végén ne legyen még ennél is nagyobb a különbség. Ami a két gárda körüludvarolt sztárjainak a produktumát illeti: amíg Messi (aki azért néha a szokottnál kissé önzőbb volt) adott két gólpasszt, addig Ronaldo regényhőssé vált: ő volt a láthatatlan ember.

José Mourinho eddig veretlen és verhetetlennek tűnő csapatának veresége az egyetemes sportnak is jót tett. Akárcsak a Red Bull és Sebastian Vettel Forma1-beli sikere, az „el classico" is igazolta, hogy a sportban (legalább ott) mégsem a pénz a minden. Mert az eurómilliók tudnak ugyan csengeni vagy zörögni, de, legalábbis hétfőn este ezt láttuk, focizni nem feltétlenül.

A Barcelona diadala a sport diadalma volt az üzlet fölött, a klubhűség ódája volt a zsoldosokkal szemben, az utánpótlás győzelme volt a nagybevásárlások ellen. Mert amíg a katalán gárda kezdő tizenegyében mindössze három légiós kapott helyet (Alves, Abidal és Messi), addig a madridiakéban ugyanannyi spanyol - Casillas, Ramos, Alonso. Amíg a Barcelona nem kevesebb, mint nyolc saját nevelésű labdarúgóval kezdett, addig a Realban csak Casillas nevelkedett mostani csapatában. Amíg a gránátvörös-kékeknél csak Villa idei szerzemény, Piqué és Alves pedig 2008-ban érkezett, addig a lila-fehérek (akik lassan feledik identitásuk lila felét) Carvalhót, di Mariát, Özilt és Khedirát idén, Ronaldót, Benzemát és Alonsót pedig tavaly vették. Összesen 338 millió eurót (!) elköltve az elmúlt másfél esztendőben (ahhoz, hogy kapjanak egy ötöst...).

Az átigazolások tekintetében kissé azért árnyaltabb a gép, mint ahogy azt a közvélemény általában gondolni szokta, hisz a Barcelona sem sajnálta az eurómilliókat az elmúlt másfél évben: összesen 185 milliót költöttek el. Megvizsgálva ugyanakkor a Real elleni kezdőt, kijelenthetjük: nagy részét feleslegesen! Ugyanakkor, amíg a Milant, az Intert, a Manchester Unitedet, a Chelsea-t vagy éppen a Real Madridot (és még sorolhatnánk) már alig lehet olasz, angol illetve spanyol csapatnak nevezni, addig a Barcelona az utóbbi években egyre „spanyolabbá" vált. Bocsánat, „katalánabbá".

Ünnepel a Barcelona, kiütötte a Real Madridot fotó: uefa.com

Végezetül nem mehetünk el a két nagy rivális két-két legtöbbet emlegetett figurája mellett. Hétfő este a Nou Campban Pep Guardiola és Leo Messi szerénysége és alázatossága nagy pofont mért José Mourinho és Cristiano Ronaldo öntelt arroganciájára. Amíg előző két úriember a sport coubertini értelemben vett erényeit testesítik meg, addig utóbbi két...maradjunk a fiatalember kifejezés mellett... a machiavellizmus sportbeli megtestesítői, a labdarúgás darwinistái.

A sport és a háború között az a különbség, hogy amíg utóbbiban illik (igazából kötelező) részt venni, addig előbbiben az örömszerzés kell, hogy a cél legyen, amelyben jó részt venni.

Persze nem kizárt, hogy a szezon végén mégis a Real gazdasági érdekeltségű modellje szállítja majd a trófeákat. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy addig Florentino Perez még elkölt néhány tízmillió eurót (amíg a hitelezők még hisznek), míg a Barcelona bemutat egy-két tehetséget - például az utolsó gólt szerző Jeffrent.

Utóiratként pedig néhány érdekes statisztikai adat: ez volt a 240. „el classico", a találkozón nem kevesebb, mint 13 aktuális világbajnok, két Aranylabdás és annak tíz várományosa lépett pályára. A Real Madrid az ezt megelőző 12 fordulóban összesen hat gólt kapott, most kilencven perc alatt ötöt. Ez volt Mourinho edzői pályafutásának első olyan meccse, amelyet háromnál nagyobb gólkülönbséggel veszített el. Végezetül pedig a derbit a helyszínen 99 ezren, a tévék képernyői előtt pedig megközelítőleg 400 millión követték figyelemmel!